Második Atlantisz

You are here:
Poszeidón hozott Atlantiszban!
Puzsér Róberttől Richard Sharpe-ig
Írta: Administrator   
2012. április 28. szombat, 17:16

A múlt héten volt szerencsém egy interjút olvasni a Világgazdaságban Puzsér Róberttel. Arról kérdezték a kritikust, mi a tehetségkutató show-k titka, ő pedig azt felelte: a tündérmese. Szerinte az embereket nem az érdekli, hogy a versenyzők miben tehetségesek, hanem az, hogy a parasztlegényből a szemük láttára váljon királyfi. És valljuk be, ebben van némi igazság.

Erre én magam is egyre inkább rádöbbenek, méghozzá egyik kedvenc könyvsorozatom, Bernard Cornwell Sharpe-sorozata kapcsán. Minél több részt olvasok el belőle, annál inkább úgy érzem: az első két kötet volt az igazi (noha a későbbi részeket is szeretem és élvezem). De miért ragadott meg az első kettő jobban, mint a folytatások?

Azért, mert abban a két részben lett a „parasztfiúból” „királyfi”. No, azért nem egészen, de az első kötetben az egyszerű – fattyúnak született, árvaházban felnőtt és az igazságszolgáltatás elől a hadseregbe menekülő – sorkatonából hősiességének köszönhetően őrmester lesz, a másodikban pedig – további hőstetteket követően – tiszt, zászlós. Ez az első kettő Sharpe karrierjének legnehezebben megmászható két lépcsőfoka, és ezután már borítékolható, hogy ha lassan is, de menetelni fog felfelé a ranglétrán. Mivel pénze nincs, nem vásárolhatja meg magának a soron következő rangfokozatokat, hanem újabb és újabb őrült hőstettekkel kell kiérdemelnie az előléptetést. Bár engem ezek az újabb hőstettek is nagy örömmel töltenek el (pl. kapitánnyá való előléptetésekor úgy vigyorogtam, mint félig érett vadalma a fán), ezek már nem annyira ütősek, mint amikor sorkatonából lépett elő altisztté, majd tisztté.

 

Igen, én is szeretem a tündérmeséket (különben miért írnék tündérekről?), és a Sharpe-sorozatban is azt szeretem igazán, hogy a főhős a szemem láttára vált és válik „hattyúvá” – otromba, faragatlan, mégis lovagias és szerethető hattyúvá.

Az efféle fejlődéstörténeteket nemcsak nézni és olvasni szeretem, de írni is – hiszen a Második Atlantisz is egyfajta fejlődéstörténet, s az egész trilógia cselekményét így foglalhatnám össze egyetlen mondatban: „Arról szól, hogy egy léha, semmirekellő, csélcsap hercegből hogyan lesz hűséges férj, odaadó apa és példás uralkodó”. Azaész, bár fizikai értelemben sosem volt rút kiskacsa, mégiscsak hattyúvá válik.

Éljenek a tündérmesék. :)

Módosítás dátuma: 2012. április 28. szombat, 21:05
 
Aengus, Csenge és a húsvét
Írta: Administrator   
2012. április 08. vasárnap, 09:59

Ezzel a kis képregénnyel kívánok minden kedves olvasómnak nagyon kellemes húsvéti ünnepeket! :)

HÚSVÉT HÉTFŐ AENGUS-MÓDRA

 
A legjobb ötvenben...
Írta: Administrator   
2012. április 04. szerda, 21:13
Az elveszett tündérfalu bekerült a legjobb ötvenbe a LIBRI ARANYKÖNYV szavazásának szórakoztató kategóriájában. Most a legjobb tízért gyúrunk. Kérlek, segítsetek azáltal, hogy regisztráltok (ha még nincs libri regisztrációtok), és rányomtok a könyv mellett az "ajánlom" gombra! Nézzétek csak, Aengus is erre buzdít Titeket! Wink



Módosítás dátuma: 2012. április 05. csütörtök, 19:22
 
Wheeee! Fanart!
Írta: Administrator   
2012. március 23. péntek, 18:29

Aedua nagyon meglepett ezzel a képpel - az első fanarttal, ami a könyveimből készült. Mert az egy dolog, hogy én magam készítettem illusztrációkat a történethez, de egészen más dolog - és ó, de jó érzés! -, hogy valaki mást annyira megragadtak a könyveim, hogy rajzoljon belőlük - pláne ilyen szép és részletgazdag képet! (katt a képre, ha még részletesebben szeretnétek megnézni!)

Különösen tetszik benne Azaész gonoszkás "én vagyok a vízivilág ura" vigyora, Aengus és Conor lebegő pozitúrája (tudjátok, milyen nehéz ilyet rajzolni referencia nélkül?), Meandra szőkenős "húúú, most akkor mi van?" arckifejezése, de a legeslegjobban Spiro. Ő annyira, de annyira Spiro!

Úgy látom, hogy Aedua minden szereplő tekintetében az én karater-designomat vette alapul, de mégis a saját stílusában prezentálta őket. Nagyon nagy örömet szerzett vele!

Ha még több Aeuda-képre vagytok kíváncsiak, látogassatok el a honlapjára, és/vagy a deviantArt galériájába!

 


Módosítás dátuma: 2012. március 23. péntek, 18:49
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

1. oldal / 11