Második Atlantisz

You are here:
Poszeidón hozott Atlantiszban!
2013-as könyvélményeim
Írta: Administrator   
2013. december 30. hétfő, 11:55

Idén úgy döntöttem, csak a pozitív könyvélményeimről írok egy bejegyzést – részben azért, mert 2013-ban nem volt “szerencsém” bűn rossz könyvekhez (a legrosszabb is 2,5 csillagot kapott tőlem a molyon, ha valakit a negatív értékeléseim érdekelnek, ott megkeresheti őket), másrészt pedig túl fáradt vagyok ahhoz, hogy a rosszról írjak. Ezért maradjunk az idei év kellemes könyveinél, melyeket olvasási sorrendben sorolok fel.

 

Todd Burpo – Lynn Vincent: Igazából mennyország
Egy amerikai lelkész apa beszámolója arról, hogy négyéves kisfia vakbélgyulladás következtében, egy súlyos műtét kellős közepén néhány percre a klinikai halál állapotába került, majd hónapokkal később elmesélte a szüleinek, mit látott “odaát”.
Aki hívő, annak szívmelengető olvasmány, és talán akad olyan atesita is, aki nem menekül sikítva a történet hallatán.

igazabolmennyorszag

 

Leiner Laura: A Szent Johanna Gimi (különösen a 3-4-5. rész)
Azt hiszem, ezt a sorozatot senkinek sem kell bemutatnom. Egy kamasz lány naplója négy középiskolai évéről. Bájos, vicces, néha megható. A szereplők szerethetők, igazi problémás, de csupa szív kamaszok. Felüdülés volt a lelkemnek ez a sorozat.

szjgk

 

Marissa Meyer: Cinder (Hamupipőke a kiborgok között)
Egy távoli jövőben játszódó, enyhén disztópiára emlékeztető mese egy árva lányról, akit mostohaanyja egy szerelőműhelyben dolgoztat. Egy nap a herceg a lány műhelyébe viszi javításra szoruló robotját, és...
Van itt minden, ami szem-szájnak ingere: egy nagy titok, egy pusztító, világszintű járvány, háború a Föld és a Hold lakosai között, no meg egy bál, ahová Cinder gyűrött ruhában és olajos kesztyűben érkezik, a hercegnek mégis megakad rajta a szeme. Kicsit talán kiszámítható a történet, de bájos, izgalmas és letehetetlen. Az idei év legkülönlegesebb könyvélménye volt számomra.

cinder

 

On Sai: Calderon, avagy hullajelölt kerestetik
Mit kapunk, ha Az előretolt helyőrség Galambját az Enterprise csillaghajóra küldjük kapitánynak? Nagyjából ezt. Humoros, fordulatos, enyhén romantikus űropera ez, tele szupernóva-nagyságú robbanásokkal. Mindenkinek meleg szívvel ajánlom – nemcsak a sci-fi rajongóknak, hanem azoknak is, akik eddig fanyalogtak a műfajtól. Márcsak azért is, mert ez nem sci-fi, ahogy a Star Wars sem az. Több ilyen könyvre volna szükség a hazai piacon! (Egyébként magyar szerző írta!)

calderon

 

Izing Róbert: Támadás az űrből!
Mi történik akkor, ha Amerikát megtámadják az ufók, és egyedül Magyarország tud segítséget nyújtani a bajban? Hát... az egész világ kis hazánk előtt fog hajbókolni, és bármit megadnának a magyar csészealjak licencéért. Mi pedig megmentjük a Földet, és közben hangosan bömböltetjük a Himnuszt, a háttérből pedig egy igazi földönkívüli segít minket ellenlábasai, a gonosz idegen faj ellen. A földönkívülit mellesleg Buga Jóskának hívják, és imádja a pilótakekszet. Ha valaki egy hatalmasat akar röhögni a világ egyik legképtelenebb történetén, akkor ez a könyv neki való. Nálam újraolvasós lesz, az biztos!

tamadasazurbol

 

Suzanne Selfors: Mentsük meg Júliát!
Mi történik, ha egy fiatal amerikai színésznő, akinek már elege van abból, hogy családja színházában kénytelen nap mint nap eljátszani Júlia szerepét, hirtelen a drámabeli Veronában találja magát, és lehetősége nyílik megváltoztatni a történetet – s ezzel együtt a saját történetét is? Ezt meséli el ez a szívmelengető, kalandos és romantikus könyv, mégpedig úgy, hogy egyetlen pillanatig sem csap át csöpögősbe.

mentsukmegjuliat

 

Az idei termés tehát egész jó volt, és kíváncsian várom a jövő évi olvasmányokat. Már most ott áll a polcomon a Calderon folytatása: alig várom, hogy belevágjak! Jövőre is kellemes könyvélményeket kívánok mindenkinek!

Módosítás dátuma: 2013. december 30. hétfő, 14:30
 
Mikulás-napi akció Aengus ajánlásával
Írta: Administrator   
2013. december 03. kedd, 19:16
Kedves Olvasóim!
 
Ígéretem szerint hozom az aktuális akció-híreket - ezúttal egyenesen a Mikulástól! (na jó, Aengustől, aki Mikulásnak öltözött...)

Dec. 5. éjfélig érvényes az Atlantic Press/Aba Könyvkiadó akciója számos könyvükre, köztük Az elveszett tündérfalura és A Bermudák királynőjére (a teljes akciós választékot és az elérhetőséget itt találjátok.

Módosítás dátuma: 2013. december 04. szerda, 09:15
 
Minden látszat ellenére... írok!
Írta: Administrator   
2013. november 24. vasárnap, 12:08

Üdv Mindenkinek!

 

Kicsit eltűntem, de csak azért, mert a Második Atlantisz trilógia kapcsán már nem sok újdonságot tudok megosztani Veletek (azért a jelentősebb akciókról mindig kiteszek egy közleményt, mert továbbra is mottóm, hogy "Aengust mindenkinek!"). Ellenben ne higgyétek, hogy felhagytam az írással! Dehogy!

Egy kétrészes regényciklus első kötetén dolgozom, mely Földünktől kb. 2,5 millió fényévre játszódik. Ebből már talán sejthető, hogy némileg sci-fi jellegű. Tulajdonképpen egy sci-fibe hajló fantasyről van szó. Még annyit elárulok, hogy köze van az ókori Görögországhoz is, mely réges-rég nagy szerelmem.

A főszereplőkről készítettem egy illusztrációt, íme. :)

Módosítás dátuma: 2013. november 24. vasárnap, 12:24
 
50%-os Alexandra akció!
Írta: Administrator   
2013. szeptember 13. péntek, 17:06

Szeptember végéig az Atlantic Press/Aba Könyvkiadó számos könyve, köztük a Második Atlantisz trilógia is 50%-os akcióban van az Alexandrán! Kivételes lehetőség, hogy beszerezzetek egy saját Aengust! ;)

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

2. oldal / 22